Iskola után vagyok, hétfőn, egy nappal a félév előtt. Nem nagyon izgat a tanulás mostanában, sőt eddig se kimondottan, de félévre bele kellett volna húznom, mert a bizonyítványomban hármasok vannak zömmel. Tizenegyedik osztályban, már nehéz tökéletesnek lenni, pláne ha egyáltalán akarnék. A jövőmről fogalmam sincsen, de majd a sors keze belenyúl és remélem elrendezi nekem.

A mamámat elrendezve felkaptam a kulcsom, és lerohantam a Mono-ba, ahol anya éppen délutáni műszakos. A nagy rohanásban majdnem lebuktam az utolsó lépcsőn, de egy kéz megfogott.

- Szia Zana! - mosolygott rám a szembe szomszéd srác, aki annyi idős, mint én. Dávidék nemrég költöztek fölénk, talán nincs egy éve, hogy itt laknak. Az előző otthonukat ott kellett hagyniuk, mert nem tudták fizetni az albérletet. Szimpatikus, kedves fiú, mindig a segítségemre volt a bajban, valamint jó lelki támasz is. Dáviddal egy iskolába járunk, csak ő a nyelvi emelt szintű osztályba jár, én pedig a matekosba.

Amikor írtam a felvételit tanácstalan voltam, hogy mit jelöljek meg, úgyhogy kiválasztottam a matekosat. Mindig is szerettem számolni, így gondoltam, nem lesz nehéz nekem. Tévedtem.

- Szia Dávid! Hová indulsz? - vártam meg a lépcső alján a nálamnál jóval magasabb fiút.

- Csak ide, a sarokra az élelmiszerboltba indultam, mert nincs itthon a cicánknak macska eledel. Aztán anyám megkért, hogy vegyek egy csomagot, meg akkor már hozzak téli fagyit is - rántotta meg a vállát.

- Hát, akkor öhmm... Jó utat a boltba Dávid! - mosolyogtam rá, majd kiléptem az utcára.

Hideg, esős január volt, nagyon fáztam, így összehúztam magamon a jó meleg kabátomat, és átrohantam a Mono kis épülete elé.

Benyitásomra megszólalt a csengő, mire anyu felkapta a fejét. Abban a pillanatban, éppen az ajtó előtt állt. Szeme alatt szarkalábak futottak, hajába már befészkelt néhány ősz hajszál is. A sok munka már meglátszik rajta, ezért is próbálok mindenben segíteni neki.
Tálcájáról lepakolta a vendég elé az italt, amit az rendelt, és megpuszilta a fejem.

- Szervusz Drágám! Segítesz, vagy leülsz egyet tanulni? - tűrt el egy hullámos hajtincset a fülem mögé.

- Ma megígértem neked, hogy segítek emlékszel? - ráztam meg a fejem, és hátramentem a kávézó konyhájába, ahol Gábor és Bálint, anya munkatársai csinálták az italokat.
Felkaptam egy fekete kis kötényt a pultról, és megnéztem a cetliket, amik mellett már ott volt a kávé.

Kivittem néhány rendelést, amikor bejött, egy fiúkból álló csapat. Szemem sarkából láttam csak őket, de mintha négyen lettek volna. Hangosan jöttek be, megzavarva a hely nyugalmát.
Anya egyből kiment hozzájuk, és felvette a rendelést.

- Kik ezek? - kérdeztem meg a konyhában tőle - Majd én kiviszem nekik ne fáradj! - utáltam az italokra.

- Nem tudom, de vigyázz velük - adott egy jó tanácsot, majd elment a többi rendelést felvenni.

Felkaptam egy tálcát és rápakoltam mind a négy kávét és egyensúlyozva indultam el a társasághoz.

A legkülső széken ülő srác, egy magas, felttéb helyes teremtmény volt, napsütötte bőre elütött a többiek hófehérjétől. Szemei mogyoró barnák voltak, haja pedig hosszabb fazonú, szintén barna színben pompázott. Akcentussal beszélt, ahogy hallottam, így következtetve nem magyar lehetett.

A szöszi velem szemben ült egy hatalmas iPhone-nal a kezében. Kékes szemében egy kis elégedettség csillant amikor kihoztam a rendelését.

A harmadik idősebbnek tűnt a többinél. Nála is ott voltak a hiányozhatatlan méregdrága kütyük.

Az utolsót nem tudtam már szeműgyre venni, mert sapka volt a fejébe húzva és közben meg is érkeztem.

- Sziasztok! - álltam meg az asztal mellett, de az egyik fiú poénból kitette elém a lábát, amiben elbotlottam, szerencsésen. A tálca a földre esett, az italok kifolytak, mindenki ránk figyelt. A fiúk felnevettek, de egyikük, akiről sokáig áradoztam rászólt a barátaira.

- Elment az eszed?! Te nem vagy normális Hugó! - kiabált rá, mire azok elhallgattak - Segíts neki! - szólt, majd visszaült.

- Köszi, de egyedül is menni fog...- motyogtam, majd visszarohantam a konyhába felmosórongyért. Mire kiértem a társaságnak hűlt helye volt, az asztalon pedig egy papírpénz virított. Anya kezébe nyomtam azt, aki felfigyelt a ricsajra.

- Mondtam, hogy vigyázz velük! - rakta be a kasszába a pénzt, én pedig gyorsan felitattam a kávét a földről.

Zárásig anyunak segítettem. Az üres kávézó gyomasztó volt, a tömeg, a kávé illat, és a halk beszélgetés nélkül.
Szorgalmasan mostam fel a padló minden centiméterét, anyukám pedig az asztalokat törölte le.

- Fárasztó egy nap volt, azt meghagyom! - mondta takarítás közben - Volt időd tanulni? Milyen lett a félévid, ugye nem olyan rossz? - kérdezte.

- Nem, csak lett néhány hármas, de nem baj, nem számít - legyintettem - az a lényeg, hogy nem buktam meg! Nem kell aggódnod, úgyis van elég bajod - mosolyogtam rá, mire újra megpuszilta a homlokom.

- Akkor minden rendben van? Tényleg, nagyi hogy van? - húzta el a száját - nem voltam ma bent nála.

- Áhh, csak a szokásos színészkedés! - nevettünk fel egyszerre.

Egy óra telhetett el, mire a fagyos hidegben álltunk kint, az épületet bezárva. Gyorsan felrohantunk a tömbházba, az otthonunkban.

Anya nekiállt főzni vacsorára, én pedig bedobáltam az iskolatáskámba a holnapi tanszeremet, majd rendet raktam az asztalomon. Kikeszítettem egy ruhát is.
Nem volt nagy cucc, csak egy sima fekete farmer, egy Glamour feliratú pólóval.

Az este folyamán semmi különös nem történt, megvacsoráztunk, elrendeztük a fürdős dolgainkat, és mindenki a saját szobájába vonult.

Fáradtan terültem ki az ágyamon, a kávéházas fiúkon gondolkodva. Valami nem volt rendben velük, mintha valami rosszban sántikáltak volna. Ezek nem úgy néztek ki, mint akik ne tudnának drága kávézóba járni. Akkor miért pont itt? Egy egyszerű, lepukkant helyen.

De miért is foglalkozok random fiúkkal, akik minden kerületben előfordulnak? Igen, erre nincs magyarázat.

Az külföldi fickó elég gyorsan lekezelte a barátját, de segíteni neki se volt esze. Már azt hittem legalább ő más, de ebben sem volt igazam. Nem is értem, hogy még most is ez jár a fejemben.

A sok fejtörés közben eszembe jutott, hogy mintha említette volna az osztályfőnökünk, hogy valami új gyerek jön a suliba, pont a mi osztályunkba. Majd holnap kiderül ki is az az illető.

Egészen sokáig elmélkedtem magamban, majd amikor átfordultam a másik oldalamra megláttam az éjjeliszekrényemen a kis órát, ami már tizenegy órát mutatott. Ajaj! Ha így folytatom, holnap baromira el fogok aludni.

Gyorsan odafordultam a fal felé, átöleltem a párnám, és behunytam a szemem. Aludni próbáltam, ami pár perc múlva már nem csak próbálás lett, hanem komoly, mély alvás.