6.

A következő napot munkaszüneti nappá nyilvánították. A köztársaság egész népét megriadták és megdöbbentették a közelmúlt eseményei. De számos kormánytisztviselő és parlamenti képviselő különösen nagy csüggedést és szorongást tapasztalt. Valamilyen hatodik érzékkel rájöttek, hogy eljött a Változás Ideje. És ezek a változások nem sok jót ígértek számukra.

A rendkívüli kormányülés reggel 8 órakor kezdődött. Valamennyi miniszter azt is megértette, hogy a nyugodt és kielégítő élet véget ért: sokan nagyon megdöbbentek, de igyekeztek nem mutatni.

Az Alkotmány szerint a következő utódnak és megbízott elnöknek Bálint gazdasági miniszternek kellett volna lennie. Bár tapasztalat hiányára hivatkozva próbálta megtagadni, mindenki egyhangúlag a kinevezése mellett szavazott. A gazdasági és politikai feladatok, valamint a jelenlegi helyzettel összefüggésben felmerült kormány- és Minisztertanácsi változások tárgyalását más ülésekre halasztva határozták el, és ezzel lezárult a mai ülés.

- Hol van most... Marton? - tette fel a kérdést Bálint, az új elnök, természetesen a volt miniszterelnökre utalva.

- Valahol Dél-Amerikában – válaszolta neki Benedek állambiztonsági miniszter. - Elrepült tegnap este a gépén ült feleségével és más rokonaival, és felkapott egy fél konténer poggyászt.

Hazaérve Bálint megbízott elnöke bejelentette kinevezését feleségének Arankának.

– Mondtam, hogy semmilyen körülmények között ne egyezz bele – mondta rosszallóan a feleség.

- Igen, elutasítottam, de rábeszéltek, kényszerítettek. Arra utaltak, hogy elveszíthetem a pozíciómat és minden mást. Azt hiszem, látni akarják, történik-e velem valami – mondta.

- Nagyon valószínű, hogy történhet valami! Nem hiába, hogy tegnap Márton nem akart elnök lenni, mindent feladott, és egy rakás rokonával külföldre repült. Nem csak így, valószínűleg tudott valamit, ezek a fényképek elégetésével kapcsolatos fenyegetések nem blöff – mondta a felesége.

- Erre gondoltam, amikor ott voltam a találkozón. Mi van, ha Mártonhoz hasonlóan bejelentem a felmondásomat, és azonnal repülővel repülünk Franciaországba, hogy meglátogassuk a lányunkat? Természetesen kár itt hagyni mindent: házakat és lakásokat, meg az autógyűjteményemet... De viszünk magunkkal valamit - ott van elég egy kényelmes élethez. Igazad van – ez egy sötét ügy. Elnöknek lenni ebben az országban halálosan veszélyessé vált – mondta Bálint.

- Nos, ez jó, mivel így döntöttél, az élet valóban értékesebb, mint ez a sok jólét – mondta a felesége. - Készüljünk fel, az ékszereim valószínűleg két bőröndöt is megtöltenek. És ne felejtsd el az órakollekciót - próbált viccelni Aranka.

- Csak eszedbe ne jusson erről beszélni senkinek, még a rokonoknak sem, fel kell készülni a titokban való távozásra – mondta Bálint. - Egyelőre itthon pakoljátok össze a csomagjaitokat, én meg bemegyek a minisztériumba, mindent ki kell szednem a széfből.

A teljes titoktartást azonban lehetetlen volt elérni, mivel a házában zajló összes beszélgetést lehallgatták és rögzítették. Sok évvel ezelőtt az elnök titkos parancsára külön egységet hoztak létre, amely titokban figyelte a minisztereket és a kormánytisztviselőket. Erről csak Benedek állambiztonsági miniszter és Viktor helyettese (aki ezt az egységet vezette), valamint az elnök és a miniszterelnök tudott.

Mivel Bálint két teli bőrönddel távozott irodájából, felhívták az elnöki adminisztrációtól, és felkérték, hogy jöjjön el megoldani néhány vezetési problémát.

Bár a néhai Konstantin elnök szívesebben dolgozott a palotájában - az elnöki rezidenciában, a köztársasági kormány épületében kapott helyet a legtöbb adminisztrációja a hivatalos megbeszélésekre és tárgyalásokra szolgáló irodákkal.

Amikor Bálint megbízott elnökként aláírta a papírokat, egy biztonsági tiszt átadta neki az új irodájában található széfek kulcsait és kódjait, és úgy döntött, ellenőrizni fogja a bennük lévőket. A nagy széfben dokumentumokat tartalmazó mappák és egy bársonyborítású doboz volt, amelyben ritka, drága karórák tokja volt.

A csuklókaróra gyűjtése Bálint gyengesége és szenvedélye volt, és nem voltak ilyen modelljei, ezért úgy döntött, hogy magával viszi őket.

„Nekinek úgysem lesz többé szüksége rájuk" – gondolta Bálint.

A másik széf kinyitása tovább tartott, mert a kód nagyon összetett volt. A belsejében egy nehéz, ékszerekkel kirakott doboz volt, valószínűleg aranyból és platinából, beépített kombinációs zárral. A fedélre egy „Pandora" feliratú papírcsíkot ragasztottak.

„Ezt is magammal kéne vinnem, a feleségemnek tetszeni fog" – gondolta Bálint.

Hazatérve folytatta a csomagok összepakolását. Miután rögzítette az összes posztról való lemondásáról szóló videóüzenetet, amelyben még ingatlan- és autógyűjteményének az államnak való átadását is bejelentette, megparancsolta asszisztensének, hogy szállítsa be a videolemezt a televízió stúdiójába, és győződjön meg róla, hogy senki sem látja egy bizonyos idő előtt. Aztán egy kisbusszal, már csomagokkal megrakva, feleségével és két hűséges őrével egy kis kormányzati reptérre ment, ahol már várta egy magánrepülőgép.

Miután több, a leendő új elnök váratlan látogatásán meglepett repülőtéri alkalmazottat összegyűjtött egy szobában, megtiltotta nekik a telefonhasználatot, és megparancsolta, hogy várjanak a további utasításokra. A sofőr-biztonsági őrt hagyva figyelni őket, ő és két másik őr 10 bőröndöt rakott fel a gépre.

- Amíg minden jól megy, várjon itt rám, és tartsa szemmel a gép személyzetét – mondta feleségének.

- És megvárom a repülőtéri adminisztráció épületében, amíg a televízióban bemutatják a felmondólevelemet, hogy ne megbízott elnökként, hanem rendes állampolgárként repülhessek el.

Fél órával később, miután a tévében megnézte beszédét, elbocsátotta az őröket, és elindult a géphez, amelynek indulását előzetesen egyeztették a helyi légiirányítókkal.

De nem ő volt az egyetlen, aki erre a pillanatra várt. Amint a mikrobusz és az őrök elhagyták a kaput, egy fekete, fenyegető külsejű limuzin hajtott be a repülőtérre, és egyenesen arra a gépre indult, amellyel az immár egykori miniszter, aki nem lett Bálint elnök, repülni készült.

A limuzin megállt a rámpa mellett, és Viktor állambiztonsági miniszterhelyettes szállt ki. Amikor a titkos egység munkatársától üzenetet kapott Bálint felmondási szándékáról, és elhagyta az országot, úgy döntött, nem szól erről senkinek, és indulás előtt őrizetbe veszi.

Soha nem szerette Bálintot, pedig Konstantin elnök mindig kiemelte, és az első adandó alkalommal megjutalmazta, sőt, még személyes hivatalos gépét is megengedte. Róla, valamint más miniszterekről titkos dossziét állítottak össze, ahol számtalan pénzügyi csalását és helyzeti visszaélést rögzítettek. De nem lehetett bíróság elé állítani, mert tudta, hogy kivel osztozzon (illegális gazdagodás után). Konstantin elnök halála után minden kötelék és biztonsági ígéret megszakadt: most senki nem garantált senkinek semmit.

Bálint akkor jött rá, hogy minden terve összeomlott, amikor meglátta a limuzin közeledését.

- Hová fogsz repülni? -...Bálint polgár – kérdezte Viktor alig leplezve az iróniát, amikor a géphez közeledett.

– Nyaralni, két hétig – mondta Bálint, és próbált nyugodt maradni.

- Miért a kormány hivatalos repülőgépén? Ez illegális. Menjünk oda – mondta Viktor, és intett az őrének, hogy kövesse.

Miután felmászott a létrán, magához hívta a két pilótából és egy stewardessből álló kis repülőgép legénységét, azonnal felismerték; Viktor pedig elvette az okostelefonjaikat. Egy kis bőr aktatáskába tette őket, amitől valamiért soha nem vált el, megparancsolta nekik, hogy maradjanak a pilótafülkében, és ne menjenek el sehonnan.

Aztán bement az utastérbe, ahol Bálint felesége, Aranka ült. A kormányzati tisztviselők lehallgatásából és kémkedéséből származó minden információ áthaladt rajta, így jól tudta, hogy a lány kielégíthetetlen étvágya az ékszerek és a fényűző élet után. Mivel most nem egy miniszter felesége volt, hanem egy (súlyos bűncselekménnyel gyanúsított) Bálint rendes polgár felesége, Viktor nem köszönt neki, hanem csak bólintott. Két útlevél volt az asztalon, elvette őket, és átlapozta őket.

- Tehát újabb szabálysértés, nincsenek határátlépési jelek - mindketten azt terveztétek, hogy elhagyjátok az országot. És a poggyásza valószínűleg nem ment át a vámellenőrzésen – mondta Viktor a bőröndök halomra nézve.

– Hozd a vámfelügyelőt – mondta az őréhez fordulva – mondd meg neki, hogy idehívom.

Néhány perccel később egy vámtiszt jelent meg a gépen, és megerősítette, hogy nem ellenőrizték a poggyászt. Minden bőrönd diplomatikus volt, titkos kombinációs zárral.

De a vámtisztek különleges kulcsot kaptak az ilyen diplomáciai bőröndök kinyitásához különleges vészhelyzetekben. Viktor felszólította a biztonsági őrt, hogy hagyja el a gépet és várja meg a kocsiban, és megparancsolta az ellenőrnek, hogy nyissa ki a bőröndöket.

Az első bőröndbe banki csomagolású devizakötegek voltak tele, a másodikban drága karórák gyűjteménye, a harmadikban különféle ékszerek, a negyedikben pedig részvénycsomagok, kötvények és egyéb értékpapírok voltak.

- Ez elég. Leltárt kell készíteni a poggyász tartalmáról – mondta Viktor, amikor a vámos még egy bőröndöt akart kinyitni, majd elvette tőle az okostelefonját és a walkie-talkie-t. - Várj itt rám.

– Veled minden világos – mondta Bálinthoz és feleségéhez fordulva. - Te követsz.

A gépről leszállva kiadta a parancsot a biztonsági őrének, hogy helyezze át ide a poggyászkonténert a poggyász szállítása céljából.

– Kövess engem – mondta a volt miniszternek és feleségének, és az adminisztratív épület felé indult. De az épület felé közeledve elhaladt mellette, és a kapu felé indult. Miután megparancsolta a biztonsági tisztnek, hogy nyissa ki a kaput, elhagyta a repülőteret, és intett a házastársaknak, akik elképedtek mindentől, ami történik, hogy kövessék őt.

- Úgy döntöttem, hogy nem tartóztatom le, és nem bilincselek meg miniszteri státusza miatt. De hivatalosan kirendelem önnek a házi őrizetet megelőző intézkedésként. Elvettem az útleveleiteket, elhagyom az okostelefonjaitokat. Hívjon taxit és menjen otthonába, ott várja meg a további instrukciókat – mondta Viktor, és kifogást nem hallva visszatért a reptérre.

A magukra hagyott pár zavartan nézett körül. Bálint valóban arra számított, hogy rendõrségi szirénák hangja közepette megbilincselik és kihallgatásra viszik. Ezért ez a váratlan késés nagyon hasznos volt, így volt idejük összeszedni gondolataikat és felkészülni.

A hazajutáshoz nem taxit hívtak, hanem egy céges autót, aminek nem volt ideje túl messzire menni.

Viktor a géphez közeledve közölte őreivel, hogy egy másik repülőtérre akar repülni, és kiadta nekik a parancsot, hogy autóval menjenek oda.

Visszatérve a gépre, megparancsolta a vámellenőrnek, hogy zárja le a bőröndöket, elvette tőle a speciális kulcsot, és magával hagyta a gépet.

-- Nézze meg ezt a rakománykonténert, hátha van benne valami – mondta az ellenőrnek.

A vámos kinyitotta a fedelet, és belenézett. Viktor ebben a pillanatban elővett egy hangtompítós pisztolyt az aktatáskájából, majd amikor az ellenőr felegyenesedett és fordulni készült, célzott és meghúzta a ravaszt. A golyó behatolt a fej hátsó részébe, és az ellenőr teste azonnal elernyedt, és mélyen a konténerbe zuhant; csak a lábak lógtak ki.

Viktor újra körülnézett, a pisztolyt az aktatáskájába rejtette, odament, az ellenőr lábait a konténerbe tette, lecsukta a fedelet, és oldalra gurította a tartályt.

A géphez visszatérve a pilótafülkébe ment, és azt mondta a stewardessnek, hogy további értesítésig maradjon a kabinjában. A repülési terv szerint az üzleti repülőgép parancsnoka jelentette neki, végső céljuk egy kis franciaországi magánrepülőtér volt. Kis gondolkodás után Viktor kiadta a parancsot a felszállásra.

Viktor az ország légi határának átlépése után váratlanul utasította a pilótákat, hogy váltsanak irányt, és induljanak Afrika felé, a Nyugat-afrikai Köztársaságba.

A más országok légterébe való belépéskor a problémák elkerülése érdekében Viktor egy speciális kódot adott a pilótáknak, amely zöldfolyosóra, orvosi sürgősségi esetekben ingyenes repülésre jogosít a donorszervek kiszállításához.

Korábban gyakran repült ebbe a Köztársaságba hivatalos ügyekben és szabadidős céllal. Jó, kölcsönösen előnyös munkakapcsolatokat ápolt a helyi állambiztonsági szolgálat vezetőivel, sőt ismerte Bomani elnököt, aki személyesen is megköszönte a politikai ellenfelek elleni harcban nyújtott segítségét.

Viktor többször is hozott nekik egy speciális, az állambiztonsági minisztérium titkos laboratóriumában kifejlesztett gyógyszert, amelynek használata után a rendszer legagresszívebb ellenfelei is mindent elfelejtettek, elcsendesedtek és engedelmesek lettek.

Viktor az egész repülés alatt a pilótafülkében ült, és a pilótákat figyelte, hiszen értett a navigációhoz, és tudta, hogyan kell ilyen repülőgépet vezetni. Kikapcsolta az összes okostelefont, a sajátját is.

A repülőtér, ahová repültek, a fővárostól nem messze, az elnöki palota mellett található, amely méltóságteljesen emelkedett egy nagy telek közepén, dísztavakkal, üvegházakkal és egzotikus növényekkel. Az egész területet 5 méteres kerítés vette körül.

Kora reggel volt, Jero, a köztársasági állambiztonsági miniszter, jó barátja még aludt, de érkezésével nem volt probléma, hiszen a biztonságiak felismerték, bár meglepődtek a váratlan látogatáson.

Viktor nagyon fáradtan kérte, hogy értesítsék, ha Jero miniszter felébred. És elment aludni egy közeli szállodába.