Néma léptekkel illan el
Láthatatlanul
Szívünk egy darabja,
Mintha soha nem is lett volna.
Talán ez is csak egy kisebb fuvallat volt, hogy betöltse az ürességet,
Melyet egymáson ütöttünk a kínzó, hideg sötétben.
(Önmagunkat fojtottuk vízbe, de magunkkal rántottuk a másikat is.)
Mondd, van még itt szeretet?
Vagy létünk végleg kiüresedett?
Kellenek a kérdések, hogy érezzem, hogy itt vagy, kell a jelenléted,
Mert ha egy pillanatra is elengedsz, minden összetörhet.

2019.04.12.
Ezt a verset a nagyon tehetséges Lucylillaa-val alkottuk meg közösen. Egy-egy sort írtunk felváltva, így született meg ez a szösszenet! 💕