A körmenet lassan vonult végig Naboo utcáin, hatalmas tömeg ölelte körbe a nyitott koporsót, melyben az a nő feküdt, akit tisztelt, csodált és akivel annyira törődött. Gyönyörű volt a virágokkal a hajában, az Anakintól kapott nyaklánccal a nyakában, és halott.

Emlékezett az utolsó alkalomra, amikor karjai között tarthatta. Bőre hideg volt az izzadtságtól, és barna tincsei homlokára tapadtak, ha nem látta volna, hogy emelkedik fel-le mellkasa, alig hitte volna el, hogy még él. A nő súlya a karjában nyomasztó volt. A szülés megindult és ő még vakon arra buzdította, hogy tartson ki és éljen, pedig addigra annyi mindent elveszített már: Anakint és a Köztársaságot.

– Anakin az apa? – kérdezte meg egyszer a Coruscanton. Félve, de tudnia kellett. A válasz összetörte, fájt a szíve azért az életért, amit kaphatott volna, de ezek után megígérte magának, csak csöndben áhítozik olyan után, ami nem az övé. Padmé mindig is másoké volt: a Köztársaságé és Anakiné.

Próbált mindent megtenni, hogy életben tartsa a nőt, de nem sikerült. Elbukott. Elvesztette. Nézte, ahogy kiveszik belőle az élet az utolsó leheletével: – Obi-Wan, van benne jóság. Tudom... hogy... van...

Késő volt a vallomásához, ha nem lett volna jelen Yoda mester és Bail Organa, sokkal többet mondott volna. Sokkal többet tett volna.

De így csak keresett egy privát szobát gyászának. Azon a napon elvesztette testvérét, akit ő áldozott fel és élete szerelmét. Tudta, hogy ő sokkal többet nyújthatott volna neki – annyi mindent érdemelt. Anakin csak szívfájdalmat és két árva gyermeket adott. Talán ha vállalta volna a kockázatot érzései iránt, ha elmondta volna, mennyire szereti... ​​a dolgok másként alakultak volna: összeházasodtak volna, tóparton élnének, és gyerekek rohangálnának körülöttük. Talán, talán és mennyi talán.

Obi-Wan újra a felvonulást nézte. Ott akart lenni mellette, fogni a koporsó szélét, még egyszer utoljára látni, és rendesen elbúcsúzni. Nagy levegőt vett, végül egyszerűen megfordult és távozott.